Hogyan tudjuk korrigálni otthonunkat?
Ha abból az alapfeltevésből indulunk ki, hogy az életben minden értünk van, még az otthonunk is, akkor miért ne élnénk annak áldásos előnyeivel, energetikájával. A vaszati elveit felhasználva könnyedén ki tudunk alakítani egy olyan életteret, ahol a támogató energiák maximálisan segítik a céljaink, sikereink elérését, vagy éppen az egészségünk megőrzését. Természetesen ez egy oda-vissza ható folyamat. Attól nem fog megváltozni az életünk, ha kiteszünk egy odaillő képet a megfelelő égtájra, és utána ölbe tett kézzel várjuk az eredményeket. A változást csak akkor várhatjuk, ha mi is hajlandóak vagyunk bizonyos változásokat megtenni. A törekvéseink folytonossága az, ami előbbre visz minket. De minden egyes, még a legapróbb törekvésünk és szándékunk is, amit a harmónia elérése érdekében teszünk otthonunkban, többszörösen megtérülhet, és így hozzájárul ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat otthonunkban, és ezáltal jobban érezzük magunkat a saját bőrünkben is.
A vaszati különböző eszközöket kínál fel egy épület korrekciózására. Ezeket már sorra vettem a legelső írásban is, ahol felvázoltam összesen nyolc módszert, melyeket alkalmazni tudunk az egyes épületek adottságaitól függően. A legelterjedtebb módszerek ezek közül a tükrök, ásványok, színek, képek, növények, különböző dísztárgyak, hiszen ezek alap esetben is már megtalálhatóak egy lakásban. Ha már egyszer ezek rendelkezésre állnak, akkor egy kis tudatossággal a számukra megfelelő helyre ki is kerülhetnek, ami által már meg is mozgatjuk és felfrissítjük a tér energiáit. A mostani írásomban a növényekről szeretnék egy részletesebb leírást adni Nektek.
A szobanövények szerepe
A szobanövények nemcsak szemet gyönyörködtetőek, de puszta jelenlétük is számos előnyös tulajdonsággal bír az egészségünkre és kedélyállapotunkra is. Oxigént termelnek, tisztítják a levegőt, és némelyek még a mérgező anyagokat is magukba szívják a leveleiken keresztül (pl. aloé, krizantém, bambusz, anyósnyelv). Ezek a növények jelentős mennyiségű benzolt, formaldehidet, VOC-t, illetve triklór-etilént tudnak kiszűrni a levegőből, ami napjainkban még nagyobb jelentőséggel bír. Egyre több olyan bútor, berendezési tárgy kerül be otthonainkba, melyekről nem is sejtjük, hogy mennyi mérgező, az egészségre ártalmas anyagot tartalmaznak.
A növények elhelyezésénél elsődlegesen szükséges figyelembe venni azok igényeit. Például mennyire kedvelik a száraz, vagy a párás levegőt, mekkora a fényigénye. Az adott helyiséget mely napszakaszban éri a fény, a napsütés mennyire jut be az adott helyiségbe.
Azt is érdemes mérlegelni, hogy mi magunk mennyi időt szeretnénk tölteni a növények ápolásával, gondozásával, hiszen vannak törődést igénylő és kevésbé igényes példányok is.
Ez személyiségfüggő, hogy valaki esetleg a növények ápolásában találja meg a flow élményt, ami egy nehéz nap után maximális feltöltődést tud nyújtani.
További fontos szempont lehet kisgyermekesek részére, hogy a mérgező szobanövények ne kerüljenek kíváncsi kezek közé.
Vaszati szerinti növényválasztás
Ha a vaszatit is figyelmebe vesszük, akkor a következő kérdés, amit szükséges mérlegelni, hogy mekkora méretű az adott szobanövény, milyen színű a virága, milyen alakúak a levelei.
Kedvenc virágos növényeinket a színük alapján is elhelyezhetjük a megfelelő égtájra. Az alábbiakban az egyes égtájakhoz tartozó színeket találhatjátok:
- Kelet:a Nap színeiben tündöklő része a háznak, tehát a minél sárgább, akár narancssárga virágok jöhetnek számításba ezen a területen.
- Délkelet:a tűz elem miatt itt a (tűz)piros virágok a tökéletesek. Ezen kívül a tarka csokrainkat is tehetjük ide a Vénusz fennhatósága miatt.Ha nagyon szeretjük a kaktuszokat, akkor a lakás vagy szoba DK-i égtájára javasolt ezeket elhelyezni. Minden, ami szúrós és hegyes a tűz elemhez kapcsolható. Alapvetően a vaszati nem ajánlja a kaktuszokat, de ha valaki örömét leli benne, akkor itt nyugodtan helyet adhat nekik.
- Dél:ezen az égtájon is még érvényesül a tűz elem, de már annyira nem intenzíven. Ide a bordó virágokat javasolnám, melyek nem annyira harsány árnyalatúak, inkább már összemosódik a tompább, földesebb színekkel.
- Délnyugat:a föld elem területén minden szóba jöhet, ami földes színű, vagy sötétebb árnyalatú. Én ide a harsányzöld, vagy a nagyon sötét zöld levelű növényeket helyezném el, illetve ezen az égtájon vannak jó helyen a legnehezebb, legterebélyesebb növényeink. A barna, vagy földes színeket pedig a virágtartó színeiben lehet becsempészni az adott enteriőrbe.
- Nyugat:kitűnő választás lehet a kék, vagy lila virágú növény.
- Északnyugat:az adott terület energiáit leginkább a fehér színű virágokkal lehet erősíteni. Mivel ez egy dinamikus égtáj, az itt jelenlévő levegő elem miatt, nagyon jó lehet itt elhelyezni kisebb, vagy közepes méretű futónövényeket is.
- Észak:az égtáj meghatározó színe a zöld, így bármilyen kisebb méretű zöld növény itt ideális helyet foglal el.
- Északkelet: ezen az égtájon bármilyen világos szirommal rendelkező virágot elhelyezhetünk, tökéletes választás a fehér, vajsárga és a halványkék.
A virágok nagysága, mérete is befolyásolja, hogy lakáson belül hol van az ideális helyük. Ha a korábbi írásokat is már követtétek, akkor nem lesz meglepő, hogy a súlyosabb, nagy dézsás, vagy a vastag húsos, nagy levelű növényeknek a tökéletes helye délnyugaton van, illetve a mellette szomszédos égtájakon, tehát délen és nyugaton. A legkisebb méretű növényeinknek pedig északon, északkeleten, vagy keleten érdemes helyet találni. A dinamikus égtájakon, tehát délkeleten és északnyugaton a közepesebb méretű növények megfelelőek. Az elhelyezésnél az is szempont, hogy kerüljük a zsúfoltságot, még mielőtt magunkra robbantunk egy dzsungelt, hiszen ne feledjük a zsúfoltság érzete is növeli a szervezetünkben a stresszhormonokat, megakadályozva ezzel a pihentető otthonlétet.
Összességében elmondható, hogy a legegyszerűbb szobanövénnyel is hangulatosabbá lehet tenni bármilyen kopárnak tűnő teret. Továbbá az esztétikai élmény mellett jótékonyan hat az egészségünkre és közérzetünkre is, tértisztító hatásúak, így mindenképpen megéri magunkat körbe venni néhány szépséges növénnyel is.
*******************************
Nagyon köszönöm, hogy itt vagy!
Ha tetszenek a bejegyzések, nézz be legközelebb is.
Ha további tartalmakra, még több színes képre, napi történésekre is kíváncsi vagy, akkor kövesd a Facebook oldalamat is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: